Újdonságokkal vár Vonyarcvashegy

2017 júniusában ismét elnyerte a Vonyarcvashegyi Lido Strand 2 évre a „Balaton legsportosabb strandja” címet. Célunk, hogy eme elismerést az elkövetkezendő években is megőrizzük.

Az elmúlt években egyre fontosabb lett a mozgás és az egészség a mindennapokban, ehhez próbál hozzájárulni a strand a garantált mozgásprogramokkal, ilyen lesz a vízi aerobic.

A Vonyarci Nyargalás futóverseny június 23-án kerül megrendezésre, mely a tavalyi évhez hasonlóan a Keszthelyi-hegység kijelölt pályáin zajlik. Két fajta versenyszám közül választhatnak a nevezők, Kis kör – 10,2 km és Nagy kör – 19,5 km. Nevezni előzetesen lehet, a helyszínen addig tudják a nevezéseket fogadni, míg a létszámkeret be nem telik.

Animátoraink idén is szerveznek minden nap sportversenyeket gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt – strandfoci, strandkézi, röplabda, foci stb. – melyeket éremmel jutalmaznak.

A gyermekmedencével szemben idén egy vizes játszótér is várja a kicsiket és nagyokat egyaránt.

IMG_4069

A felnőttek pedig egy több mint 100 m2-es napozóstégen pihenhetik ki magukat.

Kiépítésre került egy zárható kerékpártároló is, mellyel a komfortérzetét szeretnénk növelni azoknak, akik kerékpárral érkeznek hozzánk. Ezentúl biciklidet és csomagodat biztonságban tudhatod.

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2018-tól az Airwheel mellett, elektromos chopper kölcsönzésére is lehetőség lesz, mely szintén Vonyarcvashegy látnivalóiba ad könnyebb és gyorsabb betekintést. Ezeket az eszközöket a Tourinform irodában lehet majd kibérelni meghatározott időre.

IMG_4063

Augusztus 25-én immár 14. alkalommal ad otthon a Vonyarcvashegyi Lido Strand a „Mozdulj Balaton” Sporttalálkozónak, ahol a programsorozatban résztvevő strandok csapatai versenyeznek egymással.

Vonyarcvashegy Önt is várja igazi vonyarcvashegyi vendégszeretettel!

https://vonyarcvashegy.hu/programok

Facebook: facebook.com/vonyarcvashegy.a.balatoni.nyar

Tovább információ:
8314Vonyarcvashegy, Kossuth u. 42.
Tel.: 83/348-253 Fax: 83/548-021
E-mail: vonyarcvashegy@tourinform.hu
Honlap: www.vonyarcvashegy.hu

Tetszik a cikk? Osszd meg másokkal is!